hírek

GLOKÁL Szeminárium – Oross Dániel: A mai ifjúság világképe – társadalmi ideálok

- 2016. március 10., csütörtök 14:55

2016. március 7. (hétfő) 17:00 óra, KTK Tanácsterem

A GLOKÁL Szeminárium a KTK Nemzetközi és Regionális Gazdaságtani Intézet új kezdeményezése. A félév során az ifjúság, illetve az ifjúsággal összefüggő témakörök kerülnek fókuszba. Első előadásunkban a jelenkori ifjúság világképét, társadalmi ideáljait és a fiatalság közélet iránti nyitottságát vitattuk meg.
Előadónk, dr. Oross Dániel, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos segédmunkatársa rávilágított arra, hogy hazánkban az idősebb népesség anélkül várja el a fiatalabbaktól, hogy éljenek a demokrácia adta lehetőségekkel, vagy vegyenek részt a politikai életben illetve civil és szakmai fórumokon, hogy valódi mintát adnának számukra, és túlnőnének a „homo kádárikusz” generációs jellemzőin. Valójában hiányzik a közoktatásból azon állampolgári ismeretek átadása, amely tájékoztatná a felnövő generációkat arról, hogy mi a demokrácia igazi lényege, illetve hogy miért és hogyan kell beleszólni a közéleti eseményekbe, a népszavazások és politikai választásokon való részvételen túl.
Az előadásban elhangzott, hogy valamelyest téves képet festenek az idősebbek az ifjúságról, amikor azt állítják, hogy az ifjak nem vesznek részt a politikai kérdések megvitatásában.
Kutatások támasztják alá, hogy a felsőoktatásban résztvevő hallgatók mintegy 30-40%-a él a közösségi médiák adta lehetőségekkel, vagyis posztol vagy véleményez közéleti vagy pártpolitikai történéseket.

Linkek:

Kapcsolódó hírek:
Új előadássorozat a KTK-n: GLOKÁL Szeminárium - 29-02-16 10:49